Itt az alapvető kérdés az, hogy zsűrizni szeretnénk Orbán potenciális leváltóját, vagy le akarjuk váltani Orbánt. A kettő a logika szabályai szerint kizárja egymást.
Orbán létrehozott egy rendszert, ami (eddig) 16 év uralkodást biztosított neki. A felszínes ellenzéki azt mondja, hogy ennek alapja, hogy becsapta a népét. Ez tévedés: ennek az alapja néhány elv, amit ő bármi áron betart és betartat. És amit az ellenzéki megmondók vagy nem értenek, vagy nem akarnak érteni, vagy észre sem veszik, hogy van valami, amit meg kéne érteni.
Most emeljünk ki és járjunk körbe egy elvet: a kettős mérce terhét.
Mit jelent ez? Amíg egy jelentős kormánytag sem vállal érdemi vitát a nyilvánosság előtt, addig az ellenzéki közvélemény robbánásig feszül a partizános Magyar interjú után olyan kérdéseken, hogy Magyar mondhat-e ilyet vagy olyat, vagy Gulyás kérdezhet-e ilyet vagy olyat. Kedves emberek: ezeknek a kérdéseknek itt most helye nincs. Addig, amíg van egy nyíltan antidemokratikus sajtófelfogást az országra eröltető hatalom, addig minden ilyen vitáról szóló vita éppen ennek a hatalomnak a malmára hajtja a vizet.
Igen, tudom, hogy mi a fenti gondolatokkal szemben megfogalmazott kritika: “azért mert Orbán nem ad interjút, Magyar még köteles tökéletesen őszinte és transzparens lenni, különben nincs rá biztosíték, hogy nem egy újabb Orbánt választunk”. Ez az a kettős mérce, amit újra és újra megfogalmaz az ellenzéki nyilvánosság egy része, és ami gúzsba köt minden potenciális ellenzéki kihívót.
A fenti mondat éppen olyan naív és idealista, amilyen naívnak és idealistának Orbán és Rogán szeretné látni az ellenzéket. Ez a naív és idealista hozzáálás eddig négy 2/3-hoz vezetett, talán érdemes lenne picit pragmatikusabbnak lenni.
Elég kusza a fenti gondolatmenet így elsőre, ezért a sporthasonlatokkal előszeretettel operáló miniszterelnök hazájában hadd vezessem le a fentieket egy sporthasonlattal:
- a magyarországi választások egy olyan futball versenysorozathoz hasonlíthatók, ahol az egyik csapat írja a szabályokat, sőt ő választja ki magának az ellenfeleket is, majd képes az ellenfél soraiba árulókat, féllábúakat, vakokat és szellemi fogyatékosokat állítani, na meg a látszat kedvéért pár egykori kiöregedett focistát
- sajnos a mindig győztes csapat az ellenfél nem túl félelmetes volta miatt túlontúl elkényelmesedett és elhízott, a meccsek helyett csak a meccs utáni kaszinóra és italozásra gondol, ezért muszáj még jobban bebiztosítani a rendszert, és néha a bírókat is szükséges lefizetni
- a fent említett folyamatok miatt a bajnokság színvonala egyre vállalhatatlanabb, a nézők egyre kevésbé élvezik a meccseket, pedig a sportmédia mindent megtesz, hogy fenntartsa a közönség lelkesedését
- 2024. februárjában hiba csúszott a rendszerbe, és a másodosztályból feljutott egy ambíciózus csapat, amiben jelenleg egy játékos teljesítménye a meghatározó, de a meglepetés ereje, az új játékos akaratereje és tehetsége jelen állás szerint a tabella élére röpítette ezt a meglepetés-csapatot
- a bajnokság különös szabálya, hogy aki megnyeri, az jogot szerez a következő kiírás szabálykönyvének módosítására. Tehát ha az új csapat bajnok lesz, akkor megszűntetheti az őrült szabályokat, és a nézők újra igazi futballt láthatnak
- számos meccsen az új éllovas csapatkapitánya kénytelen volt a győzelem érdekében kézzel labdába érni, néha feldobta magát, illetve feltűnően sokat köpköd, ráadásul a bírót is szidja; az ellenfelekkel meg olyan pokróc kemény mint Paolo Montero és Gennarro Gattuso együtt
- a régi idők fociján szocializálódott nézők és sportújságírók azt követelik, hogy a játékos hagyjon fel ezzel a viselkedésével, és törődjön bele a vereségbe, mert inkább egy szép vereség, mint egy csúnya győzelem
A kérdés: hova vezet az “inkább a szép vereség, mint a csúnya győzelem” mentalitás? Illetve, mi tud szép lenni egy vereségben?
Aki betartja a régi idők szabályait, az szükségszerűen elbukik. Aki így vagy úgy, de megnyeri a bajnokságot, annak viszont esélye lesz megváltoztatni a szabályokat.
Amíg a kettős mérce elve alapján egymással vitatkozunk, addig örök körforgásra van ítélve ez a dolog. Nem kell nyernie a Fidesznek, mert az ellenzék elveszti magának.
Magyar Péter Partizánban adott interjúját sok oldalról, sokféleképpen lehet értelmezni és értékelni. Én egy szempontból szeretném: bement és élőben részt vett a legkellemetlenebb stílusú magyar újságíró műsorában, potenciálisan több millió néző szeme láttára. Ezt kéne értékelni, a többi csak okoskodás és zsűrízés.
Ja és még egy: ebből a stúdióból jöttek már ki emberek teljesen lebőgve, törtek már itt össze évekig épített politikai karrierek (MZP, Fekete-Győr), és váltak politikusok önmaguk paródiájává (Orosz Anna), vagy csak izzadtak meg látványosan (Karácsony). Magyar ezt az interjút nem vesztette el, és már az önmagában egy csodálatos dolog, hogy egy tömegpárt elnöke kapcsán egyáltalán felmerülhet, hogy itt bizony vásárra vitte a bőrét.
Már csak az kéne, hogy egyszer Gyurcsány Ferenc is megizzadjon ebben a stúdióban…
NichePol 